Súlyos sérülést szenvedett a Dortmund játékosa az Osnabrück elleni mérkőzésen
Nem ő volt az egyetlen, aki megcsúszott az osnatelARENA csúszós gyepszőnyegén, de kétségkívül ő járt a legrosszabbul: a 19 éves játékos súlyos vállsérülést szenvedett kedden. A sérülés komolyságát szerdán deríti ki a Dortmund csapatorvosa, Dr. Markus Braun.
A találkozó 70. percében történt a baleset. A pár perccel korábban becserélt francia játékos 30 méterre az ellenfél kapujától megiramodott a labdával, majd mindenféle külső beavatkozás nélkül megbotlott és elesett. Le Tallec ezek után a földön maradt, már akkor tudni lehetett, hogy nagy a baj. Több percig tartott, míg a játékost hordágyra fektették és levitték a pályáról.
Az öltözőben végül érzéstelenítették Le Tallec vállát, és visszarándították a sérült testrészt. „Most már minden ott van, ahol lennie kell. Egy ilyen eset után azonban könnyen előfordulhatnak szalagszakadások is.” – mondta Dr. Braun.
Le Tallec az éjszakát a brackeli kórházban töltötte. „A képalkotó vizsgálat után folytatódhat a kezelés” – nyilatkozta Braun. A fiatal francia mindenesetre most sincs egyedül, mivel a hétvége óta szülei egy hétig Dortmundban tartózkodnak.