A Borussia Dortmund nem hivatalos magyar honlapja!
A Borussia Dortmund nem hivatalos magyar honlapja!
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Játékosok
 
Menü
 
Amatőr csapat
 
Szavazás
Szerindted hanyadik helyen végez a BVB az őszi szezonban?

Első helyen kezdi az alapozást
2-5. hely
Középmezőny: 4-8. hely
A tabella alsó felében fog végezni
A kieső helyek egyikén kezdi meg a tavaszi hadjáratot
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hírek
Hírek : Döntetlen a listavezető ellen

Döntetlen a listavezető ellen

BVBGery  2009.10.24. 18:44

1-1-es döntetlent játszott idegenben BVB a Leverkusennel. A vendégek gólját Barrios szerezte.


A 31 210 néző előtt megrendezett teltházas találkozón Barrios már a 8. percben vezetéshez juttatta a Dortmundot. Ezek után az előnye tudatában a védekezésre kicsit jobban összpontosító BVB taktikusan játszva sokáig tartani tudta az eredményt, ám a 64. percben a hazaiak csapatkapitánya Friedrich egy szögletet követően egyenlíteni tudott. A mérkőzés hátralévő részében az egyenlítés miatt vérszemet kapó Leverkusen volt fölényben, ám nagyobb helyzetekig ők sem tudtak eljutni, így maradt az igazságosnak mondható pontosztozkodás.

 

Kiindulási helyzet

 

A 10. fordulóban a Leverkusen személyében a listavezető látta vendégül a 10. Dortmundot. A gyógyszergyáriak eddig 21 pontot szorgoskodtak össze a bajnokságban, ahol eddig még veretlenek (6 győzelem, 3 döntetlen). A hazaiaknak volt (és maradt) a legjobb gólkülönbsége a Bundesligában. Az eddigi 9 fordulóban a Bayer védelme mindössze ötször kapitulált, úgy, hogy a legutóbbi 4 játéknapon még gólt sem kaptak. Az előző fordulóban a szintén az élbolyban található Hamburggal döntetlent játszottak a Heynckes-tanítványok. (0-0) A Dortmund egy gyenge szezonkezdet után a legutóbbi két fordulóban kezdett magára találni. A Mönchengladbach és a Bochum legyőzése bár bizakodásra adott okot a vendégeknél, az esélyesség terhe a Leverkusen vállát nyomta.

 

Változások

 

A Dortmundnál Jürgen Klopp edző sem zongoracipelőjére, sem karmesterére nem számíthatott a pénteki összecsapáson. A BVB csapatkapitánya Kehl, valamint az apró termetű irányító, Hajnal is sérüléssel bajlódik. Bár Tinga szerdán már újra edzésbe állt, egyelőre még csak a kispadon kapott helyet. A hiányzók miatt Jürgen Klopp ugyanazt a kezdő 11-et küldte pályára, mely a Bochum ellen is diadalmaskodni tudott. Ehhez hozzájárult Barrios és Zidan felépülése is, akik egyaránt a derbin szenvedtek apróbb sérüléseket. A Leverkusennél Rolfes, Renato Augusto és Helmes játékára nem számíthatott Heynckes edző, továbbá Fernandez, de Wit, Kadlec és Touré sem volt nevezve a találkozóra hazai részről. A csapatok felállását böngészve még egy érdekes dologra bukkantattunk: mindkét együttesben szerepet kapott a Bender ikerpár egy-egy tagja.

 

Taktika

 

A Leverkusen 4-4-2-ben állt fel, két középső középpályással. Az amúgy is stabil hazai védelmet Jürgen Klopp egy 4-2-3-1-es formációval próbálta megingatni, mely a négy támadó játékos miatt igencsak offenzívnak mondható. A sok csatár mindenesetre nem ment a védelem rovására a vesztfáliaiaknál, mivel hárman mindig visszazártak a támadók közül.

 

Játékmenet és elemzés

 

A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően kezdődött: a Dortmund a védekezésre összpontosított, a Leverkusennek így sikerült beszorítania ellenfelét a kapuja elé. A fölény helyzetekben is megmutatkozott, rögtön a 2. percben ugyanis Lars Bender előtt adódott óriási lehetőség, a fiatal középpályás azonban csúnyán mellé lőtte a labdát. A 4. percben ismét egy fiatal játékos próbálkozhatott hazai részről, de Kroos sem tudta bevenni a Dortmund kapuját. Pár perc múlva azonban olyan dolog történt, amire kevesen számítottak: a 8. percben előnyhöz jutott a BVB! Barrios szerezte meg erőszakosan a labdát a félpályánál, amit egyből továbbított Sahinnak. A török szépen passzolta területbe a bőrgolyót Valdeznek, aki gyengébbiknek mondott lábával nagyszerűen ívelt középre, ahol Barrios kihasználta Hyppia bizonytalankodását, és gyönyörűen a hálóba fejelt. Lucas elkezdte törleszteni a vételárát: az argentin gólzsák zsinórban harmadik meccsén juttatta vezetéshez csapatát.

 

A bekapott gól alaposan megzavarta a házigazdákat, akiknek kezdeti lendülete jóval alábbhagyott. Ennek ellenére mégis a Bayer előtt adódott a következő lehetőség. A 19. percben Weidenfeller borzasztóan jött ki egy szögletet követően, Derdiyok azonban szerencsére nem tudott élni a hirtelen jött lehetőséggel. A vendéglátók nemsokára elkezdtek kilábalni a hullámvölgyből, s bár egy-két helyzetig eljutottak, középpályán lévő fölényüket továbbra sem tudták kihasználni. A 29. percben újra Derdiyok veszélyeztetett volna, ám ezúttal Owomoyelának sikerült mentenie a svájci támadó elől.

 

A 34. percben újfent Derdiyok volt a főszerepben: a 21 éves csatár remek ütemben tört be a tizenhatoson belülre, majd Hummels mentése után a földre került. Bár a helyszínen mindenki szabálytalannak látta az esetet, Babak Rafati játékvezető nem hagyta magát befolyásolni, és nem mutatott a mészpontra. Jól tette! A visszajátszáson egyértelműen látszott, hogy Hummels először a labdát találta el. A német U-21-es válogatott csapatkapitánya ezzel a szereléssel óriásit mentett, valószínűleg góltól óvta meg csapatát. Ezen a jeleneten kívül azonban nem sokszor forogtak veszélyben a kapuk. A Dortmund továbbra is okosan és taktikusan játszott, ezzel kézben tartva a mérkőzést.

 

A szünetet követően a Dortmundnál Grosskreutz váltotta Kubát. A játék képe azonban a térfélcserét követően sem változott: a listavezető továbbra is fölényben volt, ám nem tudott mit kezdeni a Dortmund mélyen behúzódó, szilárd védelmével. Egy óra játék után a kapura lövések aránya 10:2 volt a hazaiak javára, ám a statisztika csalóka, mivel a tíz próbálkozásból csak 1-2 lövés volt igazán veszélyes.

 

Ami mezőnyjátékban nem jött össze a Leverkusennek, az sikerült egy rögzített szituációt követően: a 64. percben ugyanis Barnetta szöglete után Friedrich bólintott 12 méterről Weidenfeller kapujának bal alsó sarkába, ezzel ismét egalizálva az állást. A gólnak sok oka volt, a dortmundi védelem nagyon figyelmetlen volt a szögletnél, pedig a mérkőzés előtti taktikai értekezleten Jürgen Klopp minden bizonnyal figyelmeztette játékosait arra a tényre, hogy a Bayer már nyolcszor volt eredményes ebben az idényben pontrúgást követően.

 

A bekapott gól szerencsére nem fogta meg nagyon a Ruhr-vidékieket, mivel gyorsan rendezni tudták a hátsó soraikat. Az egyenlítő találat megszerzése után azonban a Leverkusen a meccs hátralevő részében nyomasztó fölénybe került, de a sárga-fekete védelem ha olykor nem a legszebb módon is, de tisztázni tudott. A gyógyszergyáriak a fölényük ellenére emiatt nagyobb helyzetet már nem is tudtak kialakítani a meccs végéig. Az egyetlen említésre méltó esemény Feulner pályára lépése volt. A nyáron a Mainztól érkező játékos egyelőre még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, igaz, a középpályás még csak most lépett először pályára az idényben. A hármas sípszó felharsanása után továbbra is 1-1 állt az eredményjelzőn, ami mindkét csapat szemszögéből igazságos eredmény.

 

Bayer Leverkusen: Adler - Schwaab, Friedrich, Hyypiä, Castro - Vidal, L. Bender - Barnetta, Kroos - Kießling, Derdiyok.
Bor. Dortmund: Weidenfeller - Owomoyela, Subotic, Hummels, Dede - S. Bender, Sahin - Kuba, Zidan, Valdez - Barrios.
Cserék: 55. Gekas L. Bender helyett, 82. Reinartz és Zdebel Kroos és Vidal helyett- 46. Großkreutz Kuba helyett, 72. Rangelov Zidan helyett, 84. Feulner Valdez helyett
Gólok: 0:1 Barrios (8., Valdez), 1:1 Friedrich (65., Barnetta).
Szögletek: 4:3 (félidő 2:2)

Helyzetek: 4:2 (2:1).
Játékvezető: Rafati (Hannover),

Sárga lap: Barnetta, Friedrich, Kroos, Reinartz - Owomoyela, Barrios.
Nézőszám: 30.210 (teltház)

Időjárás: száraz, 10 fok

 
Közösség
 
szurkolóink száma:
Indulás: 2009-09-27
 
Videók
 
Meccscenter

Előzőző meccs:

bild

 

Borussia Dortmund

2-0

Hertha BSC

2009.10.30.

20.30.

Signal Iduna Park

 

Következő meccs

Werder Bremen

-

Borussia Dortmund

2009.11.08.

17.30.

Weserstadion

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!