A Borussia Dortmund nem hivatalos magyar honlapja!
A Borussia Dortmund nem hivatalos magyar honlapja!
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Játékosok
 
Menü
 
Amatőr csapat
 
Szavazás
Szerindted hanyadik helyen végez a BVB az őszi szezonban?

Első helyen kezdi az alapozást
2-5. hely
Középmezőny: 4-8. hely
A tabella alsó felében fog végezni
A kieső helyek egyikén kezdi meg a tavaszi hadjáratot
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hírek
Hírek : Leverkusen – Dortmund: előzetes

Leverkusen – Dortmund: előzetes

BVBGery  2009.10.23. 14:01

Ma a listavezető otthonába látogat a BVB, ahol hárommeccsesre szeretné növelni győzelmi sorozatát.

 


„Két helyzetünk volt, és három gólt szereztünk” – emlékezik vissza Jürgen Klopp a tavalyi szezonnyitóra, ahol szintén a Leverkusen volt a pályaválasztó a két csapat találkozásánál. Azon a mérkőzésen a Borussia 2-3 arányban győzni tudott. „Most minden teljesen más: nem ugyanaz a stadion, másik kiindulási helyzet. Nem szabad összehasonlítani a két összecsapást egymással!” – folytatta a BVB trénere. A Leverkusen a Hamburggal együtt vezeti a tabellát, idén még nem kapott ki, és kapuját már négy meccs óta nem tudták bevenni az aktuális ellenfelek. „Jupp Heynckesnek sikerült összehangolnia csapatának nagyszerű támadójátékát a védelemmel, így a sok találat mellett kevés kapott góllal büszkélkedhet a Leverkusen.”

 

Az aktuális első támadójátéka nagyon erős, a dortmundi védőkre minden bizonnyal izzasztó 90 perc vár majd a 20.30-kor kezdődő összecsapáson. A Bayer csatárai mindenhonnan veszélyesek (már négy távoli gól a szezonban!), valamint a rögzített szituációk után is gyakran megzörgetik az ellenfél hálóját: az életveszélyes szögletek és szabadrúgások következtében már nyolcszor volt eredményes Heynckes együttese. A mai vendéglátók kapták a legkevesebb gólt eddig a szezonban (kilenc meccsen csak 5(!) kapott gól), nem véletlen tehát, hogy a gyógyszergyáriaknak van a legjobb gólkülönbsége a Bundeligában. (+13)

 

Az embernek szinte már nagyítóval kell keresnie a listavezető védekezésének gyenge pontjait. Klopp lehet, hogy megtalálta őket: „Az összes középpályásnak fel kell zárkóznia a támadásokhoz, akárcsak a két szélső hátvédnek. Ki kell használnunk az ellenfél védelmének a megingásait.” – így a Dortmund edzője, aki ezek után saját csapatáról is ejtett néhány szót: „Az előző fordulóban egy számunkra szokatlan felállásban is jól tudtunk játszani.” A listavezető ellen három támadóval nyíltan felvállalni a támadójátékot mindenesetre nem kockázatmentes. „Lehet több támadóval is játszani, amennyiben ők is visszasegítenek a védekezésbe. Egy kis rizikóval mindig számolni kell” –mondta sejtelmesen Klopp.

 

„A jövő héten két nagyon fontos és nehéz találkozó vár ránk: az Osnabrück elleni kupatalálkozó és egy hazai bajnoki meccs a Herthával szemben. Ezekre az összecsapásokra egy győzelemmel szeretnénk hangolni.” – mondta Klopp. „Mindegy, hogy az elsővel vagy az utolsóval játszunk. A meccseket nem mindig az a csapat nyeri, mely több pénzből gazdálkodhat, és jobb játékosai vannak. Minden ellenfél verhető, ha a legjobb játékunkkal rukkolunk elő!”

 

A dortmundi együttesben várhatóan újra ott lesz majd a brazil Tinga, aki még csapata három héttel ezelőtti meccsén szenvedett lágyéksérülést. A 31 éves játékos szerdán már együtt edzett a többiekkel. Az egyre jobb formában játszó Barrios, valamint Mohamed Zidan pénteki játéka azonban még mindig nem biztos. Mindketten a Bochum elleni győztes bajnokin váltak harcképtelenné. Barriosnak és Zidannak is a bokája sérült meg, és eddig egyikőjük sem edzett ezen a héten. „Még mindig nem biztos, hogy számíthatok Lucas játékára. Zidan 90 százalék, hogy hiányozni fog.” – tudósított Klopp a helyzetről.

 

A két csatáron kívül még Kuba, Owomoyela és Dede játéka is kérdéses. Mindhárman hátfájdalmakkal küszködnek. Ezenkívül még Sven Bender sem biztos, hogy pályára lép a Leverkusen ellen. A fiatal középpályás szintén a Bochum ellen szenvedett el egy apróbb sérülést a 20. percben, ám akkor rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.

 

A vasárnapi meccsen Nelson Valdezt is le kellett cserélni a szünetben. A csatárt elmondása szerint nem teljesítménye miatt hozta le Jürgen Klopp edző. „Alváshiánya volt. Hétfőn azonban 14 óráig aludt, ami jót tett neki.” Veldeznek egy 30 órás repülőút volt a háta mögött a vb-selejtezők miatt, valamint az óraátállítással is meg kellett „küzdenie”. A mai meccsen már mindenképp számít a csatárra Klopp, aki valószínűleg a paraguayi játékos számára még szokatlan poszton, balszélsőként fogja bevetni Nelsont.

 

Várható kezdők:

Bayer Leverkusen: Adler - Schwaab, Friedrich, Hyypiä, Castro - Vidal, Bender (Zdebel) - Barnetta, Kroos - Kießling, Derdiyok.
Cserék:Giefer - Reinartz, Renato Augusto, Sarpei, Sukuta-Pasu, Zdebel, Sinkiewicz, Gekas.
Kérdéses: Renato Augusto
Hiányoznak: Rolfes, Helmes, Fernandez, de Wit, Kadlec , Touré

Borussia Dortmund: Weidenfeller - Owomoyela, Subotic, Hummels, Dede - Bender, Sahin - Kuba, Zidan, Valdez - Barrios.
Cserék: Ziegler - Schmelzer, Santana, Feulner, Tinga, Großkreutz, Rangelov, Le Tallec.
Kérdéses: Barrios, Zidan (bokafájdalmak), Tinga (lágyéksérülés), Owomoyela, Kuba, Dede (hátfájdalmak)
Hiányoznak: Kehl, Hajnal

Játékvezetők: Babak Rafati (Hannover). Asszisztensek: Holger Henschel, Patrick Ittrich. Negyedik játékvezető: Thorsten Schriever.

 

 
Közösség
 
szurkolóink száma:
Indulás: 2009-09-27
 
Videók
 
Meccscenter

Előzőző meccs:

bild

 

Borussia Dortmund

2-0

Hertha BSC

2009.10.30.

20.30.

Signal Iduna Park

 

Következő meccs

Werder Bremen

-

Borussia Dortmund

2009.11.08.

17.30.

Weserstadion

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!