Nem csak derbit, hanem egy igazi rangadót is rendeznek a hétvégén a Signal Iduna Parkban: a 12. találkozik a 14. helyezettel. A Dortmund mindössze egy ponttal előzi meg közeli riválisát a tabellán. Mindkét együttes eddig egy-egy hazai és idegenbeli győzelemmel büszkélkedhet csupán – ami nyolc forduló után nem nevezhető túl nagy teljesítménynek.
Változások
A BVB edzője, Jürgen Klopp vasárnap nem számíthat három alapemberére: a Kehl, Hajnal, Tinga középpályás trió tagjai sérüléssel bajlódnak. A vendégeknél előre láthatólag Ono, Imhof és Bönig fognak hiányozni.
Taktika
A Dortmundnál a három középső középpályás kiválásának „köszönhetően” Jürgen Klopp kénytelen lesz belenyúlni abba a zsebébe, melyben a talán nem is létező taktikai repertoárja található. Mindenesetre sokakat meglepne, ha a BVB a szokásos 4-4-2-es taktikai hadrendjében lépne pályára a VFL ellen. A Bochum az előző fordulóban a 4-1-3-2-es felállásban játszott (és győzött) a Nürnberg ellen. A Wolfsburg elleni 1-1 során 4-4-2-ben szerepeltek a kékek, két támadó szélsővel és két védekező középpályással.
Mérleg
A csapatok eddig 58 alkalommal feszültek egymásnak a hőn áhított 3 bajnoki pontért, ezeken a találkozókon a 20 pontosztozkodás mellett 22 sárga-fekete és 16 kék-fehér győzelem született. Hazai pályán már egy kicsit számottevőbb a BVB fölénye, ugyanis a Dortmund eddig 17-szer tudta otthon bezsebelni a három pontot az ellen a Bochum ellen, mely csupán ötször hagyta el győztesen a hajdani Westfalenstadiont. Azokon a találkozókon, melyeken a BVB volt a pályaválasztó, eddig 7 döntetlen született a két csapat egymás elleni összecsapásain.
Történelem
A BVB már a 43. Bundesliga szezonját játssza, míg a Bochum csupán a 34-et. A Borussia eddig 71 Bajnokok Ligája és 67 UEFA kupa mérkőzéen vett részt, aktuális ellenfele eddig nyolcszor szerepelt nemzetközi porondon. A Dortmundnak eddig 15 kupája van, a Bochum azonban még egy sorozatban sem ért fel a csúcsra.
Statisztika
A Dortmund a legutóbbi hét Bochum elleni hazai mérkőzéséből ötöt megnyert. Az elmúlt 18 évben csak egyszer tudott nyerni Dortmundban a VFL: 1998-ban. 1991 óta a BVB az összes hazai mérkőzését megnyerte a Bochum ellen.
A legnagyobb arányú győzelem
A 2000/2001-es szezon 30. fordulójában a BVB 5-0-val mosta le a pályáról a VFL-t. A gólokat Reina (2), Ricken, Heinrich és Stevic szerezték.
Nézők
Várhatóan több mint 70.000 ember fogja a helyszínen megtekinteni az összecsapást